Neveld a gyereket a neki meegfelelő módon, még ha megörekszik, akkor sem tér el attól” (Péld. 22: 6).

A szülők kötelességei

Amit minden szülőnek tudnia és gyakorolnia kellene

J. C. Ryle

The Upper Room. Being a few truths for the times

The Banner of Truth Trust

© Hungarian translation, Pápai Ernő

Neveld a gyereket a neki meegfelelő módon, még ha megörekszik, akkor sem tér el attól” (Péld. 22: 6).

Azt gondolom, hogy a magukat keresztyéneknek vallók többsége mottóként ismerik a Szentírás könyveit, és a mottóként felhozott eme verset. Lehetséges, hogy a csengése éppúgy ismerősen hangzik számotokra, mint egy jól ismert dallam. Valószínűleg, már hallottátok, olvastátok, és elmélkedtetek felette, vagy sokszor idéztétek is azt. Nemde?

De mindezek mellett is nagyon kevés figyelmet kapott az Írásnak ez a szakasza! A benne foglalt tanítás kevesek előtt ismerős, és a vele járó kötelezettségek, amelyek ez a vers helyez a vállainkra, ritkán vannak teljesítve. Kedves Olvasóm, nincs-e igazam?

Nem mondhatjuk, hogy a téma új lenne. A szó ősi, hatezer év tapasztalata van benne. Olyan időkben élünk, mikor mindenki vágyik a tanulásra. Folyamatosan azt halljuk, hogy egyre újabb iskolákat alapítanak. Állandóan új oktatási rendszerekről, módszerekről, és a fiataloknak írt könyvekről beszélnek nekünk. De mindemellett a gyermekek nagy része nem megfelelő irányultságú nevelést kapnak, mivel, felnőve, nem Istennel járnak.

Hogyan tudunk minderre magyarázatot adni? Az a helyzet, hogy az Úr parancsolataira, amit az idézett versünk is tartalmaz, nincs megfelelő figyelem fordítva. Ezért Isten ígéretei, ami benne vannak foglalva, az életben nem teljesednek ki.

Kedves Olvasóm, ez arra indít, hogy szívedett annak mélységében vizsgáld meg. Emellett fogadd el a tanítás szavait egy igehirdetőtől, a gyerekek nevelését illetően. Hidd el, ez a téma minden ember lelkiismeretéhez tartozik, mindenkit arra kényszerít, hogy feltegye magában a következő kérdést: „Megteszek-e mindent, ami csak lehetséges, ebben a kérdésben”?

Ez a téma többségünket érinti. Nehéz olyan házat találni, amelyben ez a kérdés ne lenne aktuális. Szülők, nővérek, tanítók, nevelők, nagybácsik, nagynénik, testvérek – mindenkit érint a kérdés. Sok olyan ember akad, gondolom, aki nem tud tanácsokat kérni a család vezetését, vagy a gyerekek nevelését illetően. Gondolom, hogy mindnyájan képesek vagyunk ebben a kérdésben valamit tenni, közvetve vagy közvetlenül, és mindenkit arra szeretnék hívni, hogy erre emlékezzen.

Ebben a kérdésben minden, amit érint, nagy veszélynek van kitérve, hogy kötelességeinket háttérbe szorítsuk. Ez az a kérdés, amelyben a szomszédaid hibái könnyebben észre vehetők, mint sajátunk. Gyakran az emberek olyan módon nevelik gyermekeiket, amiért másokat elítélnének. Látják mások szemében a szálkát, de emellett nem látják a gerendát saját családjuk életében. Mások hibáit keresve olyan élesszeműek, mint a sasok, de vakok, mint a denevérek, azon megbocsáthatatlan hibák esetében, amit naponként családjuk körében követnek el. Bölcsek testvérük házát illetően, de balgatagok saját testük és vérük megítélésében. Ebben, sokkal inkább, mint bármi másban, óvakodni kell az elhamarkodott ítélet mondástól. Jól teszitek, ha ezt jól megjegyzitek.[*]

Tehát, engedjétek meg nekem, hogy néhány tanácsot adjak nektek a helyes nevelést illetően. Az Atya Isten, a Fiú Isten, és a Szent Lélek Isten áldja meg ezeket és tegye mindezt időben számotokra. Ne vessétek el ezeket, mivel ezek egyenesek és egyszerűek, ne vessétek meg, mert nincs bennük semmi új. Ne csüggedjetek el, ha úgy szeretnétek nevelni gyermekeiteket, hogy a mennybe jussanak, és ezekhez a tanácsokhoz nem szabad könnyelműen viszonyulni.

I. Mindenek előtt, ha helyesen szeretnétek nevelni gyermekeiteket, úgy neveljétek őket, hogy azt tegyék, amit tenniük kell, és nem azt, amit tenni szeretnének.

Emlékezzetek arra, hogy a gyerekek bűnös hajlammal születnek, és ha megengeditek nekik, hogy saját maguk hozzanak döntéseket, akkor kötelességszerűen a gonoszt fogják választani.

Egy anya sem mondhatja meg előre, hogy csecsemője milyenné válik – magas lesz-e vagy sem, erős lesz-e vagy gyenge, bölcs lesz-e vagy balga – nem tudjuk, mivé válik. De egy anya egy valamit meggyőződéssel kijelenthet: hogy a gyermekének romlott és bűnös szíve lesz. A gonoszság természetes számunkra. „A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság” – mondja Salamon (Péld. 22: 15). „A kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára” (Péld. 29: 15). Szívünk hasonló a földhöz, amelyen járunk. Hagyjátok gondozás nélkül, és bogáncskórót fog teremni.

Tehát, ha bölcsen akarjátok nevelni gyermekeiteket, nem szabad megengednetek számukra, hogy saját fejük után menjenek, és saját akaratuk vezesse őket. Gondolkozzatok helyettük, hozzatok döntéseket helyettük, lépjetek a tettek mezejére helyettük, mintha ezt egy gyenge és vak ember helyett tennétek. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok magukra őket izlésükkel és hajlamaikkal. Nem szabad, hogy titeket az ő kívánságai és hajlamai vezessenek. Nem tudja sem azt, hogy mi használ a szívének és lelkének, sem azt, hogy mi jó az ő testének. Ne engedjétek meg neki, hogy eldöntse, hogy mit egyen, igyon, és hogyan öltözködjön. Legyetek állhatatosak, és így viseltessetek az ő szívét illetően is. Neveljétek helyesen, a Szentírás szerint, és ne kössetek kompromisszumot szeszélyeivel.

Ha a keresztyén nevelés eme első alapelvét nem sajátítjátok el megfelelő módon, akkor értelmetlen tovább is olvasni a leírtakat. Az akaratosság – az első, ami a gyermek szívében felüti a fejét. És a ti első feladatotok – ellene állni.

II. Neveljétek a gyermeket gyengéden, szeretettel, és türelemmel.

Nem azt akarom mondani, hogy kényeztessétek el a gyermekeiteket, de látniuk kell, hogy szeretitek őket. A szeretetnek ezüst szálnak kell lennie, amely átszövi viselkedéseteket. A jóság, a nyájasság, a hosszútűrés, a leereszkedés, az együttérzés, készség szembenézni a gyermek problémáival, készség az örömeiben való részvételre – mindez segít abban, hogy megfelelő módon vezessük gyerekünket, és könnyebben jussunk el az ő szívéig.

Még a felnőttek között is kevés az olyan ember, akit könnyebb vonzani, mint kényszeríteni. Szíveinkben valami fellázad a kényszer ellen. Már fellázadunk a kényszer gondolatára is. Hasonlóak vagyunk a fiatal csikókhoz, amelyek a terelő kezében vannak: ha kedvesen bánunk velük, akkor eredményt érnek el, és végül kantáron fogja vezetni őket. De ha durván fog bánni velük, akkor sok hónap fog eltelni, mielőtt, valószínűleg, valami történik.

Gyermekeink szíve ugyanolyan, mint a mienk: a kegyetlenség és a keménység taszítja őket. Bezárják gyermeki szívüket, és bele fogtok fáradni, miközben a kulcsot fogjátok keresni. De mutassátok meg a gyerekeknek, hogy szeretitek őket, hogy valóban jót akartok nekik, hogy a büntetés a javukat szolgálja, hogy, a pelikánhoz hasonlóan, hogy szívetekkel és véretekkel is készek vagytok táplálni lelküket, és akkor megnyertétek őket. Jóságosan bánjatok velük, csak akkor fognak meghallani benneteket.

Erre egyszerű megfontolások is képesek megtanítani benneteket. A gyerekek – gyöngécske és gyengéd teremtmények, ezért türelmes és figyelmes viszonyt igényelnek. Finoman kell velük bánni, ahogyan a nagyvadakkal bánunk, hogy durva bánásmóddal ne okozzunk nagyobb kárt, mint hasznot. Hasonlóak azokra a fiatal csemetékre, amelyeknek állhatatos gondoskodásra van szükségük – gyakori, de nem túl bőséges öntözésre.

Nem szabad mindent azonnal elvárni. Emlékeznünk kell arra, hogy milyenek a gyerekek, és arra kell tanítanunk őket, amit képesek elhordozni. Szíveik hasonlóak egy darab fémre, amelyet nem szabad azonnal megmunkálni: hasznos terméket csak fokozatos megmunkálás által lehet belőle készíteni, finom ütésekkel. Értelmük egy szűk nyakú korsóra emlékeztet: a tudás borát fokozatosan önthetjük csak bele, máskülönben annak nagy része kifolyik, és kárba vész.

Irányadónknak a „sorról sorra, tanítás tanítás után, lépésről lépésre” kell lennie. Az fenőkő fokozatosan végzi el munkáját, de az állandó használata a kaszát élessé teszi. A valóságban a gyermek nevelése sok türelmet igényel, és nélküle semmit sem vagyunk képesek elérni.

Semmi sem képes pótolni az ilyen kedvességet és szeretetet. Az igehirdető elmondhatja a Jézusról szóló igazságokat, teheti ezt világosan, erőteljesen megingadhatatlan módon. De ha képtelen ezt szeretettel tenni, akkor csak kevés lélek menekül meg. Így kell nektek is elmagyaráznotok a gyerekeknek kötelességeiket – rendelkezések, fenyegetések, büntetések, rábeszélés – de ha mindezekben nincs szeretet, munkátok hiábavalóvá válik.

A szeretet – a sikeres nevelés nagy titka. A harag és a kegyetlenség képesek arra, hogy megijesszék, de képtelenek arra, hogy meggyőzzék a gyereket igazatokról. És ha gyakran fognak haragosnak látni benneteket, hamarosan el fogjátok veszíteni tiszteletüket. Az az apa, aki úgy beszél a fiával, mint Saul Jonatánnal tette (ld. az 1 Sám. 20: 30-at!), ne várja, hogy megnyerheti szívét.

Tegyetek meg mindent, hogy megőrizzétek saját gyermekeitek szeretetét. Nagyon veszélyes dolog a gyerekek ijesztgetése. Nincs rosszabb annál, mint mikor feszültség van a szülők és a gyerekek között. Akkor alakul ez ki, ha jelen van a félelem. A félelem megsemmisíti a közösség nyitottságát, a félelem bújkáláshoz vezet, a félelem a képmutatás magjait hinti el, és sokakat hazugságba visz. Pál apostol szavaiban az igazság folyamai vannak: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek” (Kol 3: 21). Ne vessétek meg ezt a tanácsot.

III. Úgy neveljétek gyermekeiteket, hogy emlékezzetek arra, sok függ tőletek.

A kegyelem – a legerősebb törvény. Nézzétek, milyen változást hoz a kegyelem, amely átjárja az öreg bűnös szívét, hogyan töri le a Sátán láncait, hogyan mozdít meg hegyeket, tölt fel völgyeket, hogyan teszi a görbét egyenessé, hogyan teremt új embert. Valóban, a kegyelem számára semmi sem lehetetlen.

Ehhez hasonlóan a természet is nagyon erős. Nézzétek, hogyan áll ellene mindennek, ami Isten országához tartozik, hogyan áll ellene a szentségnek, hogyan folytat fennállóan küzdelmet bensőnkben az utolsó pillanatig. A természet valóban erős.

De a természet és a kegyelem után semmi sem erősebb a nevelésnél. A gyermekkorban szerzett szokások határozzák meg lényünket. A tanulás által válunk később olyanokká, amilyenekké leszünk. Habitusunk életünk első éveiben formálódik ki.*

Sok tekintetben azoktól függünk, akik neveltek minket. Általuk alakul ki izlésünk, szokásaink, és hajlamunk, amelyek velünk maradnak ilyen vagy olyan formában egész életünk során. Átvesszük nevelőink és édesanyánk nyelvezetét, szinte gondolkodás nélkül azt tanuljuk meg, amit tőlük hallunk, azokat a fogásokat, tetteket és gondolatokat. Úgy gondolom, hogy az idő megmutatja, mivel tartozunk fiatalkori benyomásainknak, és mennyi dolog alakult ki azokból a magokból, amit a körülöttünk levő emberek életünk első éveiben vetettek el. Egy nagyon művelt angol ember, Lock a következőket mondta: „Mindabból, amit az emberből látunk, jót vagy rosszat, hasznosat vagy haszontalant, kilenc tizede – a nevelés eredménye”.

És mindez – egyike a kegyelmes Isten rendeleteinek. Olyan gyermeki szíveket ad nekünk, amelyek olyan képlékenyek, mint az agyag. Ő olyan állapotot ad nekünk életünk elején, hogy mindent higgyünk el, elfogadva minden tanácsot, és elfogadva minden szót, amit szeretteink közölnek velünk, hogy ne idegenekre hallgassunk. Ő lehetőséget ad nekünk arra, hogy jót tegyünk gyermekeinkkel. Vigyázzatok, nehogy semmibe vegyétek ezt a lehetőséget, és elvessétek azt. Amit egyszer elmulasztunk, örökre el fogjuk veszíteni.

Óvakodjatok attól a tévedéstől, amibe sokan beleestek, hogy a szülők semmit sem képesek tenni gyermekeik érdekében, hogy békén kell őket hagyni, és egyszerűen várni kell a kegyelem munkáját. Az ilyen emberek úgy akarnak valamit gyermekeiknek, ahogyan Bálám akart – azt akarják, hogy úgy haljanak meg, mint istenfélő emberek, de semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a gyermekeik ennek megfelelően is éljenek. Sokat szeretnének, de semmijük sincs. Ilyen gondolatokat látva, örül az ördög, mint ahogyan örül mindennek, ami előnyben részesíti a közönyt és a lenézést.

Tudom, nem vagytok képesek arra, hogy megtérést szerezzetek gyermekeitek számára. Nagyon is tudom, hogy az újjászületés nem az ember akaratából, hanem Isten akaratából történik. De azt is tudom, hogy Isten világosan kimondja: „Neveld a gyereket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”, és Ő sosem parancsol az embernek olyat, hogy emellett ne adná az Ő kegyelmét is a parancsolat megtartásához. És azt is tudom, hogy az a kötelességünk, hogy ne álldogáljunk és egyezkedjünk, hanem menjünk és engedelmeskedjünk. A parancsolatnak való engedelmesség során találkozunk Istennel. Az engedelmesség útja – az az út, amelyen Ő áldását adja ránk. Úgy kell fellépnünk, ahogyan a segítők léptek fel a kánai menyegzőn: meg kell töltenünk az edényeket vízzel, és fel kell ajánlanunk az Úrnak, hogy Ő a vizet borrá változtassa.

IV. Úgy neveljetek, hogy egy valamire emlékezzetek: a gyermeki lélek – a legfőbb gondoskodás tárgya.

Kétségtelen, hogy a kisgyermekek nagyon drágák szemeinkben. De ha szeretitek őket, gyakran elmélkedjetek lelkük állapota felől. Semminek sem szabad annyira nyugtalanítania benneteket, mint az ő örökkévaló állapotuk. Semminek sem szabad drágábbnak lennie számotokra, mint az a részük, ami sosem hal meg. A világ, annak minden dicsőségével, elmúlik. A hegyek leomlanak, az egek a pókhálóhoz hasonlatosan szétszakadnak, a nap nem fog többé világosságot adni. Ezekben a gyermeki teremtményekben élő lelkek, amelyeket ti úgy szerettek, mindezt túlélik, és az ő boldogságuk vagy boldogtalanságuk tőletek függenek.

Ennek a gondolatnak első helyet kell elfoglalnia gondolataitokban, mikor gyermekeitekre gondoltok. Bármilyen lépést tesztek érdekükben, vagy terveket szőttök velük kapcsolatban, fel kell tennetek a következő kérdést: „Milyen kihatással lesz ez az ő lelkükre?”

A lélek iránti szeretet – minden szeretet lényege. Ha kényeztetjük a gyermeket, és mindent megengedünk neki, mintha ez a világ – minden, amije csak van, és a boldogulás egyedüli lehetősége – ez nem igazi szeretet, hanem kegyetlenség. Ez olyan viselkedés, ahogyan ezen a földön az állatokkal bánunk, akiknek csak ezen a világon van életük, és a halál után nincs semmi. Ez azt jelenti, hogy elrejtjük előlük azt a nagy igazságot, amit tudniuk kellene kora gyerekkoruktól fogva, azt az igazságot, hogy az élet legfőbb célja – a lélek megmentése.

Az igazi keresztyénnek nem szabad a divat rabjának lennie, ha gyermekét a menny felé akarja terelni. Nem szabad megelégednie azzal, hogy a világ szokásai szerint jár el. Nem szabad pusztán úgy nevelni a gyerekeket, mint ahogyan mindenki teszi – hogy hagyjuk, hogy kétes tartalmú könyveket olvassanak, mert mindenki azt olvassa, vagy kedvezni olyan kétes szokásoknak csak azért, mert napjainkban azok el vannak terjedve. A keresztyénnek nevelés közben állandóan a gyermek lelkére kell gondolnia. Nem kell szégyenkeznie azért, hogy az ilyen nevelést furcsának vagy szűklátókörűnek tartják. Mi van akkor, ha ezt gondolják? Az idő rövid, és a világ divatja tovatűnik. Ha gyermekeinket a mennynek neveljük, és nem a földnek, Istennek, és nem az embereknek, végül is bölcs szülők módján fogunk viselkedni.

V. Gyermekeiteket neveljétek a Biblia ismeretére.

Elismerem, hogy nem tudjátok kényszeríteni gyermekeiteket arra, hogy Istent szeressék. Senki, kivéve a Szent Lelket, nem képes olyan örömet adni, amit csak az Ige tanulmányozása adhat. De képesek vagytok arra, hogy megismertessétek őket a Bibliával, és, egyértelmű, hogy azt teljesen sosem fogják megismerni.

A Biblia megfelelő ismerete – a hit alapja. Aki komolyan belékapaszkodik, törvényszerű, hogy nem ingadozik, és minden újabb tanítás szele nem lesz képes elsodorni őt. Bármely nevelés, ami nem hordozza magában az Írások megismerését, szükségszerűen megbízhatatlan és kártékony.

Itt óvatosnak kell lennünk, mivel az ördög mellettünk áll, és sok tévelygés vesz körül minket. Közülünk egyesek az egyháznak olyan tisztességet adnak, ami csak Jézus Krisztust illeti. Egyesek a sákramentumokból üdvösséget csinálnak, és úgy tekintenek rájuk, mint az örök életre való engedélyre. Mások nagyobb tisztelettel vannak a katekizmusok iránt, mint a Biblia iránt, gyermekeik értelmét gyatra könyvek tartalmával töltik meg ahelyett, hogy a Szentírás igazságait tanítanák meg nekik. De ha szeretitek gyermekeiteket, a Biblia legyen számukra a lélek legfőbb nevelője. Más könyvek inkább csak másodrangú szereppel bírjanak ebben.

Ne azon ügyködjetek, hogy elsősorban a katekizmust sajátítsák jól el, hanem azon fáradozzatok, hogy az Írásokba gyökerezzenek meg. Higgyétek el, hogy Isten méltányolja az ilyen nevelést. A zsoltáríró a következőket mondja: „Mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet” (Zsolt. 138: 2). Úgy gondolom, hogy az Úr különösképpen megáldja azokat, akik felmagasztalják az Ő Igéjét az emberek között.

Különösen ügyeljetek arra, hogy gyermekeitek a Bibliát félelemmel teljes tisztelettel olvassák. Tanítsátok őket arra, hogy ne úgy olvassák azt, mint emberi szavakat, hanem úgy, mint az Igaz Isten Szavát, amelyet a Szent Lélek jegyzett le – amely a legigazabb,a leghasznosabb, a legmagasztosabb arra, hogy bölccsé tegyen minket az üdvösségre a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Figyeljetek oda arra, hogy a gyerekek folytonosan olvassák azt. Tanítsátok meg őket arra, hogy úgy viszonyuljanak hozzá, mint igaz lelki eledelhez, mint olyan dologhoz, amely nagyon fontos a lelki egészség megőrzése érdekében. Jól tudom, hogy nem vagytok képesek többet tenni annál, amit ezek a szabályok elvárnak tőletek. De ezek egyszerű teljesítése is képes őket megvédeni sok kimondhatatlan bűn megtevésétől.

Figyeljetek oda arra, hogy a gyerekek egészében olvassák azt. Nem kell elrejtenetek előlük semmilyen tanítást. Nem szabad azt gondolnotok, hogy a legfőbb keresztyén doktrínákat a gyermeki ész nem képes felfogni. A gyerekek sokkal jobban értik a Bibliát, mint ahogyn mi azt meggondolnánk.

Beszéljetek a gyerekeknek a bűnről, a bűntudatról, a bűn következményeiről, annak erejéről és utálatosságáról is. Meg fogjátok látni, hogy ők sok mindent érteni fognak ezekből.

Meséljetek a gyerekeknek az Úr Jézus Krisztusról, az Ő tetteiről üdvösségünket illetően – a megváltásról, a keresztről, a vérről, az áldozatvállalásról, a közbenjárásról, és meg fogjátok tapasztalni, hogy mindebből sok mindent meg fognak érteni.

Mondjátok el a gyerekeknek a Szent Lélek munkáját az emberi szívben, azt, hogyan változtassa, hogy újítja, hogyan szenteli, és hogyan tisztítja meg azt: és hamarosan meg fogjátok látni hogy sokat megértenek a szavaitokból. Úgy gondolom, hogy fel sem fogjuk, a gyerekek mi mindent képesek befogadni a magasztos evangélium szélességéből és hosszúságából. Sokkal jobban megértik azt, mint ahogyan mi azt gondolnánk.*

Töltsétek meg gyermekeitek szívét a Szentírással. Isten Igéje hadd járja át gazdagon azt. Adjátok nekik a Bibliát, a teljes Bibliát, még mikor fiatalok.

VI. Tanítsátok meg a gyerekeket imádkozni.

Az imádság – a hit lényegét foglalja magába. Az első bizonysága annak, hogy az ember újjá van születve. „Mert ímé imádkozik” – mondta az Úr Saulról azon a napon, mikor elküldte hozzá Anániást (Csel. 9: 11). Elkezdett imádkozni, és ez már elégséges bizonyság volt.

Az imádság minden igaz keresztyén megkülönböztető sajátossága. Imádkoznak, mivel elmondják Istennek az ő szükségeiket, érzéseiket, szerencsétlenségeiket, és félelmeiket. Őszintén beszélnek. A névleges keresztyének képes arra, hogy elmondjanak egy imádságot, még arra is, hogy jól imádkozzanak, de nem többet.

Az imádság – az emberi lélek alapja. Míg nem térdelünk le, szolgálatunk és az általuk végzett munka hatástalan és haszontalan lesz. Imádság nélkül nincs reménységünk.

Az imádság – a lelki jólét nagy titka. Mikor személyes kapcsolatunk van az Istennel, lelkünk úgy növekszik, mint a fű az eső után. Mikor keveset imádkozunk, minden megfagy, és csak nagy nehézség árán vagyun képesek életben tartani a lelkünket. Mutassatok nekem a növekedő keresztyént, egy előre haladó, erőteljes, és virágzó keresztyént – és meggyőződéssel fogom elmondani, hogy ez az ember gyakran beszélget az Úrral. Sokat kér, és sokat kap. Mindent elmond Jézusnak, és mindig tudja, hogy mit tegyen.

Isten az imádsággal egy hatalmas eszközt adott a kezünkbe. Ez a legjobb fegyver, amit képesek vagyunk felhasználni a legnehezebb helyzetekben, és a legjobb eszköz, ami megvéd minket a nehézségektől. Ez az a kulcs, amely megnyitja az ígéretet tárházát, ez az a kéz, amely áldóan nyújt segítséget a szükség idején. Olyan, mint az ezüst kürt, amelyet Isten parancsa szerint a nehézség idején kell megfújni, ez egy olyan sóhaj, amelyre Ő ígérete szerint odafigyel, mint ahogyan az anya is odafordul gyermeke szavához.

Az imádság – a legegyszerűbb eszköz, amelyen keresztül Isten elé járulhatunk. Mindenki számára – beteg, idős, gyenge, elgyengült, vak, szegény, írástudatlan – elérhető; minden tud imádkozni. Nem hozhassátok fel kifogásként rossz emlékezőtehetségeteket, azt, hogy nem rendelkeztek megfelelő képzettséggel, könyvvel, és tudással. Míg van nyelvetek, amely segítségével beszélhettek lelketek állapotáról, addig tudtok és kell is imádkoznotok. A „kívántok valamit, és nincs nektek” (Jak. 4: 2) szavak az ítélet napján sokak számára lesz vád.

Szülők, ha szeretitek gyermekeiteket, tegyetek meg mindent, hogy megtanítsátok őket imádkozni. Mutassátok meg nekik, hogyan kezdjék el. Mondjátok el nekik, hogy mit mondjanak, bátorítsátok őket. Mutassatok rá, ha könnyelműekké váltak. Ha nem fogják segítségül hívni az Úr nevét, legjobb esetben is, ez nem a ti vétketek lesz.

Emlékezzetek rá, hogy ez – a gyermek számára első elérhető lépés a hit felé. Sokkal az előtt, mielőtt beszélni tudna, már megtaníthatjátok őt arra, hogyan térdeljen le édesanyjával együtt, és hogyan ismételje utána az imádság és dicséret egyszerű szavait. Úgy, ahogyan minden más esetben, az első lépéseknek fontos szerepük van, így az, hogy gyermekeitek hogyan imádkoznak, a legfőbb figyelmet érdemlik. Csak kevesen ismerik fel, milyen fontos mindez. Vigyáznotok kell arra, hogy a gyerekek ne siessenek, ne legyenek figyelmetlenek, és esztelenek imádság közben. Nem szabad ezt a kérdést a nevelőnőkre vagy a szolgálókra bíznotok, és azt gondolnotok, hogy a gyerekek maguktól is tenni fogják mindezt. Képtelen vagyok megdicsérni azt az anyát, aki nem követi figyelemmel ezt a nagyon fontos kérdést, ami a gyermek mindennapjainak része. Ha van szokás, aminek formálásában segítséget kell nyújtanunk gyermekeinknek, akkor ez az imádság szokása. Higgyétek el, hogyha sosem halljátok, hogy gyermekeitek imádkoznának, ez nagyben a ti hibátok. Nem sokkal vagytok akkor különbek attól a strucctól, amelyet Jób könyve ír le: „Vígan leng a struccmadár szárnya: vajon az eszterág szárnya és tollazata-e? Hiszen a földön hagyja tojásait, és porral költeti ki! És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. Fiaival olya keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradtsága kárba vész, nem bánja” (Jób 39: 16-19).

Az imádság – egy olyan szokás, amely mindennél hosszabb ideig velünk marad. Sok megőszült halántékú férfi mesélhetnek nektek arról, hogy édesanyjuk hogyan késztette őket arra, hogy imádkozzanak. Valószínű, hogy sok mindenről már rég megfeledkeztek. Az a gyülekezet, amelybe istentiszteletre jártak, azok az igehirdetők, akiket hallgattak, azok a barátok, akikkel együtt játszottak – mindez, már minden bizonnyal, nyom nélkül tűntek el emlékezetükből. De nem mondhatjuk el ugyanezt az első imákról. Gyakran elmondják nektek, hol ereszkedtek térdeikre, milyen szavakkal tanították őket, még azt is, hogy abban a pillanatban hogyan festett édesanyjuk. Mindez olyan elevenen él emlékezetükben, mintha mindez tegnap történt volna.

Kedves olvasóim, ha szeretitek gyermekeiteket, kérlek benneteket, hogy ne halasztgassátok az időt arra, hogy elvessétek az imádság magvait. Ha valamire megtaníthatjátok gyermekeiteket, akkor, ha másra nem, tanítsátok meg őket imádkozni.

VII. Szoktassátok rá gyermekeiteket arra, hogy rendszeresen és ragaszkodó módon vegyenek részt az egyház szolgálataiban.

Mondjátok el gyermekeiteknek az Isten házába való járás, az egész gyülekezettel való imádkozás kötelességének és méltóságának magasztosságát. Mondjátok el nekik azt, hogy ott, ahol Isten népe összegyűlik, ott különleges módon van jelen az Úr Jézus, és hogy azok, akik nincsenek jelen, Tamáshoz hasonlóan, elveszítik az abból fakadó áldásokat. Meséljétek el nekik a hirdetett Ige fontosságát, hogy az Isten parancsa, amely megváltoztatja, megszenteli, és gondozza az emberek lelkét. Mondjátok el Pál hozzánk intézett szavait: „El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek” (Zsid. 10: 25). Bíztatnunk kell egymást, annál inkább bátorítanunk egymást, minél közelebb kerül hozzánk az Úr visszajövetelének napja, az Ő visszatérése.

Mindig szomorú látnom azt, mikor az idősebb embereken kívül senki sem vesz részt az úrvacsorában, mikor a fiatalok elkerülik azt. De még ettől is szommorúbb látvány, mikor a gyülekezetben nem látom gyerekeket, csak azokat, akiknek kötelességből járniuk kell vasárnapi iskolába. Ennek a vétke ne nehezedjen a mi vállainkra. Sok olyan kisfiú és kislány van minden gyülekezetben ezeken kívül is, és nektek, azok szüleinek és barátainak, figyelemmel kell kísérnetek őket, hogy veletek együtt eljöjjenek a gyülekezetbe.

Ne engedjétek meg a gyerekeknek, hogy megszokják a kifogások gyártását, és különböző kifogások örve alatt elkerüljék a gyülekezetbe való járást. Világosan értessétek meg velük, hogy míg veletek egy fedél alatt élnek, otthonotokban az a szabály van érvényben, hogy minden egészséges gondolkodású embernek meg kell tisztelnie az Isten házát az Úr napján, és hogy a nyugalom napjának megtörője saját lelke gyilkosának minősül.

Vigyázzatok arra, hogy lehetőségetek szerint gyermekeitek, akik veletek együtt mennek a gyülekezetbe, mellettetek üljenek. Templomba menni – egy dolog, jóba foglalni magunknak a gyülekezetben – egészen más dolog. Higgyétel el nekem, hogy nincs jobb eszköz a jó magaviselet biztosítására, mint az, hogy a gyerekeket megfigyelés alatt tartjuk.

A fiatalok figyelmét könnyű elhódítani, és ennek ellenlépéseként minden eszközt meg kell ragadni. Nekem nem tetszik, mikor a gyerekek maguk jönnek a gyülekezetbe – útközben rossz társaságba keveredhetnek, és az Úr napján nagyobb gonoszságra taníttathatnak meg, mint a hét egyéb napján. Az sem tetszik nekem, mikor „ifi sarkot” jelölünk ki a gyülekezetben. Ezek a sarkok gyakran figyelmetlenséget és nemtörődömséget okoznak, amelyek gyökeresen való eltávolításához később évekre lesz szükség. Azt szeretném inkább látni, hogy az egész család, kicsinyek és nagyok, egymás mellett ülnek – féfiak, asszonyok, és gyerekek, – hogy Istennek szolgál az egész család.

Vannak azonban egyesek, akik azt mondják, hogy rossz dolog bevonni a gyerekeket az egyház látható szolgálataiba, mivel a gyerekek nem értik meg azt.

Nem szeretném, ha hallgatnánk ezekre a véleményekre. Az Ószövetségben sehol sem találkozik ilyen tanítással. Mikor Mózes elment a fáraóhoz, azt mondta: „A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak ünnepet kell szentelnünk” (2 Móz. 10: 9). Mikor Józsué felolvasta a törvényt, az van írva: „Nem volt egy ige sem azok közül, amelyeket Mózes parancsolt, amelyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izraelnek egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyerekek, jövevények előtt is, akik közöttük járnak” (Józs. 8: 35). „Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izrael Ura Istenének színe előtt” (2 Móz. 34: 23). Az újszövetségi időkben is részt vettek a gyerekek a nyílvános istentiszteleteken. Mikor Pál utolsó alkalommal találkozott a hívőkkel Tíruszban, a következőket mondta: „… kísérvén bennünket mindnyájan feleségestől, gyermekestől egészen a városon kívülre. És a tenger partján térdre esve imádkoztunk” (Csel. 21: 5).

Gyerekkorában Sámuel még az előtt szolgált az Úrnak, hogy megismerte volna Őt: „Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentette ki neki az Úrnak igéje” (1 Sám. 3: 7). Maguk az apostolok sem értettek mindent, amit akkor mondott nekik az Úr: „Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor Jézus megdicsőíttetett, akkor emlékeztek vissza, hogy ezek őfelőle vannak megírva, és hogy ezeket művelték ővele” (Jn. 12: 16).

Szülők, vígasztaljátok ezekkel a példákkal szíveiteket. Ne csüggedjetek el amiatt, hogy gyermekeitek pillanatnyilag nem értik a gyülekezet istentiszteleteinek magasztos értékét. Egyszerűen tanítsátok meg őkett arra, hogy ők állandó részesei legyenek ezeknek az istentiszteleteknek. Tanítsátok meg őket arra, hogy ez – magasságos, szentséges, és fontos kötelesség, és, higgyétek el, hogy eljön a napja annak, mikor áldani fognak benneteket ezért a dologért.

VIII. Neveljétek hitre gyermekeiteket.

Ez alatt azt értem, hogy tanítsátok meg őket hinni nektek. Igyekezzetek úgy eljárni, hogy bízzanak értékítéletetekben, hogy jobban tiszteletben tartsák a ti véleményeteket, mint sajátjukat. Meg kell tanítanotok őket arra, hogyha ti mondjátok azt, hogy valami valóban rossz a számukra, akkor ez tényleg rossz, és mikor ti mondjátok azt, hogy valami jó a számukra, az tényleg jó. Hogy a ismeretetek helyesebb az övéknél, és hogy ők bízhatnak szavaitokban, és rájuk támaszkodhatnak. Tanítsátok meg őket arra, hogy ha ők jelenleg nem értenek valamit, akkor arra később fog sor kerülni, és hogy mindennek, amit elvártok tőlük, meghatározott célja van.

Valóban, ki képes leírni a hit áldott voltát? Vagy ki képes körülírni azt a veszedelmet, amelyet a hitetlenség hozott erre a világra? Éva hitetlensége miatt ette meg a tiltott gyümölcsöt, mivel kétségbe vonta Isten szavának igaz voltát: „Halálnak halálával halsz”. Az ősi világ a hitetlenség miatt nem engedelmeskedett Nóénak, és bűneiben halt meg. Izrael hitetlensége miatt ragadt a pusztában, és nem ment be az Ígéret Földjére. Hitetlenség miatt feszítették meg a zsidók a dicsőség Urát, – nem hittek Mózes és a próféták szavának, habár minden nap őket hallgatták. A hitetlenség – bűn, olyan bűn, amely napjainkig uralja az emberek szívét: nem hisznek Istenben, nem hisznek Isten ígéreteiben, nem hisznek saját bűnösségükben, nem hisznek a rájuk leselkedő veszélyben, nem hisznek semmiben, ami szembe megy önnön büszkeségükkel, és bűnös szíveink megszelidítésével. Kedves olvasóm, hiábavaló módon nevelitek gyermekeiteket, hogy nem nevelitek hitre őket – saját szüleik szavának elhívésére, arra a bizalomra, hogy szüleiknek igazuk van.

Hallottam, hogy egyesek azt mondják, hogy a gyerekektől semmi olyan nem szabad elvárni, amit nem értenek, hogy mindent meg kell nekik magyarázni, amit elvártok tőlük. Szeretnélek megóvni benneteket az ilyen nézetektől. Megmondon őszintén – úgy gondolom, hogy az ilyen nézetek mellőzni minden józan gondolkodást, és ártalmasak. Kétségtelen, hogy abszurd dolog mindenből titkot csinálni, amit gondoltok, és nagyon sok olyan dolog van, amit el kell magyarázni a gyerekeknek, hogy megértsék, hogy mindaz, amit mondtok nekik értelmes és bölcs dolog. De abban nevelni őket, hogy semmit sem szabad elhinniük, hogy az ő gyenge és tökéletlen értelmüknek minden „hogyan” és „miért” kérdésre választ kell kapniuk az élet minden körülményei között – ez a legnagyobb hiba, ami számukra nagyon elszomorító következményekkel fog járni.

Gondoljátok meg, ha azt akarjátok, hogy gyermekeitekkel egy meghatározott időben, sose feledkezzetek meg (ha valóban szeretitek őket) arról, hogy ő csak egy gyerek, hogy gyermeki módon gondolkodik, gyermeki módon ért meg bizonyos dolgokat, és ezért nem szükséges, hogy azonnal megértsenek valamit.

Helyezzétek eléjük Izsák példáját, mikor Ábrahám elvitte őt az égőáldozat helyére, a Móriára (1 Móz. 22). A fiú egyetlen kérdést tett fel az apjának: „De hol van az égő áldozatra való bárány?” – ezen kívül semmilyen választ sem kapott kérdésére: „Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról”. Hogyan, mikor, milyen módon – nem volt mindez elmondva Izsáknak, de ezzel a válasszal mégis megegelégedett. Izsák hitte, hogy minden rendben lesz, mivel ezt mondta az apja, és ő bízott benne.

Ti is úgy beszéljetek gyermekeitekkel, hogy az elején mindenkinek tanulnia kell, hogy a tudás területén elengedhetetlen, hogy először az ábécét sajátítsuk el, a legobb lovakat először be kell törni, hogy eljön a nap, mikor meg fogják látni a nevelés minden bölcsességét. És addig, míg ti azt mondjátok, hogy valami helyes, ennek elégnek kell lennie számukra – hinniük kell nektek, és elégedetteknek kell lenniük.

Kedves szülők, ha a gyerekek nevelésé során van valami, ami fontos, akkor az a következő: a gyerekeitek iránt érzett szeretet nevében arra hívlak benneteket, hogy tanítsátok meg hinni a gyermekeiteket.

IX. Tanítsátok meg engedelmeskedni gyermekeiteket.

Ez az a cél, amelynek elérése minden erőfeszítést megér. Egyetlen szokás sem bír olyan fontossággal az életben, gondolom én, mint az engedelmesség. Kedves szülők, határozzátok el, hogy úgy fogtok tenni, hogy gyermekeitek engedelmeskedjenek nektek, habár ez számotokra sok nehézségbe fog ütközni, nekik pedig – sok könnybe. Ne legyenek kérdések, vélemények, egyezkedések és késlekedések. Mikor azt mondjátok nekik, hogy tegyenek meg valamit, akkor értessétek meg velük, hogy ezt meg kell tenni.

Csak az engedelmesség valós. Az engedelmesség a látható, tevékeny, és testet öltött hit. Ez az Úr népe között az igaz tanítványság próbája. „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek” (Jn. 15: 14). A jól nevelt gyerekek abban kell különbözzenek a többiektől, hogy engedelmeskednek a szüleiknek. Hol van a tiszteletadás, kérdezhetitek, amiről az ötödik parancsolat beszél, ha nem hallgatnak az apákra és anyákra, és nem engedelmeskednek nekik késedelem, öröm és akarás nélkül?

A korai engedelmességet támasztja alá a Szentírás is. Ábarahám meg van dícsérve azért, hogy nem egyszerűen nevelte a családját, de „megparancsolta az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrízzék az Úrnak útját” (1 Móz. 18: 19). Jézus Krisztusról az van megjegyezve, hogy ifjú éveiben engedelmeskedett Máriának és Józsefnek (Lk. 2: 51). Nézzétek, József azonnal engedelmeskedett az ő atyja, Jákób parancsának (1 Móz. 37: 13). Hallgassátok meg Ézsaiás próféta cáfolatát: „És adok nekik gyerkőcöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtuk2 (Ézs. 3: 5). Fordítsatok figyelmet arra, hogy Pál apostol úgy mutat rá a szülőknek való engedetlenségre, mint az utolsó napon egyik jelére (2 Tim. 3: 2). Nézzétek meg, erényként emeli ki az engedelmességet, mint a keresztyén vezető egyik elengedhetetlen vonását: „Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel” (1 Tim. 3: 4); és még: „A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják” (1 Tim. 3: 12). Ehhez hasonlóan a presbiternek is olyan gyerekekkel kell rendelkezniük, „akinek hívő, nem kicsapongással vádolt, avagy engedetlen gyermekei vannak” (Tit. 1: 6).

Kedves szülők, boldognak szeretnétek-e látni gyermekeiteket? Akkor azon igyekezzetek, hogy engedelmességre neveljétek őket, hogy végrehajtsák azt, amit mondanak nekik. Higgyétek el nekem, mi nem az abszolút szabadságra vagyunk teremtve, az nem megfelelő dolog a számunkra. Még akkor is hordozhatunk igát, mikor szabadok vagyunk Krisztusban: „mert az Úr Krisztusnak szolgáltok” (Kol. 3: 24). A gyerekeknek minél előbb meg kell érteniük, hogy ezen a világon nem mindnyájan fogunk vezetők lenni, és sosem fogjuk megtalálni a helyünket ebben az életben, míg nem tanulunk meg engedelmeskedni feletteseinknek. Tanítsátok meg őket az engedelmességre, míg fiatalok, máskülönben egész életükben szembe fognak szegülni Istennek, és azt fogják gondolni, hogy szabadok az Ő hatalma alól.

Kedves olvasóm, ez a tanács nagyon fontos. Napjainkban sok olyan embert láthatunk, aki megengedi gyermekeinek, hogy jóval az előbb maguk hozzanak döntéseket, mielőtt ők készek lennének ennek a lépésnek a megtételére. Ők még igazolni is akarják tettüket, mintha ebben nem lenne semmi rossz. Számomra az a helyzet, mikor a gyermek mindig felül kerekedik, és a szülő mindig visszavonulót fúj – nagyon szomorú jelenség. Szomorú, mivel felborul az Isten által felállított rend; szomorú, mert ennek következtében a gyermek akaratossá, büszkévé, és önhitté válik. Nem kell csodálkoznunk, ha a gyerekek nem engedelmeskednek Mennyei Atyjuknak, ha megengeditek nekik, hogy kora gyermekkoruktól fogva ne hallgassanak földi szüleik szavára.

Kedves szülők, ha szeretitek gyermekeiteket, akkor az engedelmesség váljon mottóvá és jeligévé, amely állandóan tekintetük előtt van.

X. Tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy mindig igazat mondjanak.

A világ az igazsággal sokkal ritkábban találkozunk, mint hinnénk. Az igazság, és egyedül az igazság, – ez az aranyszabály, amelyre mindnyájunknak emlékeznünk kell. A hazugság és az egyenes válasz elkerülése – ősi bűnök. Annak atyja az ördög: megcsalta Évát egy nyílt hazugsággal, és a bűneset után éppen ezzel a bűnnel kapcsolatban kell Éva gyermekeinek a legóvatosabbnak lenniük.

Gondoljatok csak bele, mennyi hazugság és félrevezetés van a világban! Mennyi nagyítás! Hány ember tesz hozzá az egyszerű történetekhez! Ó, milyen sok dolgot hallgatnak el, ha ez haszonnal jár az azt elhallgatóknak! Milyen kevés közöttünk az olyan ember, akinek kétség nélkül hinni lehet! Valóban, az ókori perzsák bölcsek voltak a maguk nemében: a nevelésben a legfontosabb az volt számukra, hogy igazságra tanítsák a gyerekeket. Milyen szörnyű bizonyítéka az emberi bűnösségnek az, hogy erről a kérdésről egyáltalán beszélni kell!

Olvasóm, fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy milyen gyakran van szó az Ószövetségben az Isten igazságáról. Az igazság különösen fontos helyet foglal el Annak a tulajdonságai között, Akivel közösségben vagyunk. Ő sosem tér le az egyenes útról. Ő gyűlöli a hazugságot és a képmutatást. Próbáljátok ezt állandóan gyermekeitek szemei előtt tartani. Állandóan arra tanítsátok őket, hogy minden, ami kevesebb az igazságtól, – hazugság. Hogy a válasz megtagadás, a mellébeszélések, és a nagyítások – félúton van a hazugsá felé, és ezt el kell kerülni. Tanítsátok őket arra, hogy minden helyzetben legyenek egyenesek és, bármibe is kerülne, igazat mondjanak.

Erre nemcsak azért hívnám fel a figyelmeteket, hogy gyermekeitek jó emberek legyenek, habár erre sok figyelmet kell szentelnetek. Erre azért hívnám fel a figyelmeteket, hogy magatoknak is békességetek legyen a velük való kapcsolatban. Nagy segítség lesz számotokra, ha mindig bízhattok bennük. Ez segít benneteket abban, hogy megóvjátok őket titkolózástól, ami olyan jellemző a gyerekekre. A nyíltság és az őszinteség nagyban attól a neveléstől függ, amiben a szülők részesítik a gyermekeiket kora gyermekkorban.

XI. Szoktassátok hozzá gyermekeiteket, hogy értékeljék nagyra az időt.

A semmittevés – az ördög legjobb barátja. A semmittevés megfelelő eszköze annak, hogy az ördög kárt okozzon nekünk. A semmittevéssel foglalkozó értelem olyan, mint egy nyitott ajtó, és ha maga az ördög nem lép be rajta, akkor valamit feltétlenül bedob rajta keresztül, hogy lelkünkben valami rossz gondolatot elültessen.

A teremtmények közül egy sem arra van rendelve, hogy semmittevéssel foglalkozzon. Minden teremtmény szolgálatát és munkáját maga Isten jelölte ki. A mennyben az angyalok munkálkodnak, ők az Úr szolgáló lelkei, mindig betöltik az Ő akaratát. Ádámnak a paradicsomban feladatai voltak – neki gondoznia kellett az Éden kertjét. A megváltott szenteknek a dicsőségben feladataik vannak – „éjjel és nappal, nyugalmat nem ismerve” magasztalják Azt, Aki megváltotta őket. Az embernek, a bűnös és erőtlen embernek is tennie kell valamit, máskülönben az lelkük beteggé válik. Kezeinknek és értelmünknek munkálkodnia kell, máskülönben az elképzeléseink elkezdenek csapongani, és kárt okoznak.

Az, ami igaz ránk nézve, igaz a mi gyerekeinkre nézve is. Jaj annak az embernek, akinek nincs mivel foglalkoznia! A zsidók a semmittevést egyértelműnek bűnnek tartották: törvényük kimondta, hogy minden családapának valamilyen hasznos foglalkozásra kell megtanítania a fiát, – és igazuk volt. Ők jobban ismerték az ember szívét, mint közülünk sokan.

Sodomát a semmittevés olyanná tette, amivé lett. „Íme, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége, és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg” (Ez. 16: 49). A semmittevés nagyban hozzájárult Dávid bűnéhez Uriás feleségével. Sámuel második könyvében arról van szó, hogy Joáb elment az ammoniakkal vívott háborúba, míg „Dávid Jeruzsálemben maradt” (11: 1). Nem volt-e mindez semmittevés? Abban az időben látta meg Betsabét, amit egy szörnyűséges bukás követett.

Valóban hiszem, hogy a semmittevés több embert vezetett már bűnbe, mint bármely más szokás. Azt tapasztalom, hogy a semmittevés – sok testi cselekedet anyja – a paráznaságé, a házasságtörésé, az iszákosságé, és sok más sötét cselekedeté, aminek felsorolására nincs elegendő időnk. Lelkiismereteteket kérdezzétek meg, hogy igazam van-e vagy sem. Mikor lusták voltunk, az ördög nyomban bekopogott az ajtónkon, és belépett azon.

És nem csodálkozom azon, hogy ezen a világon minden ezt a tapasztalatot támasztja alá. A lustaság – állóvíz, amely elkezd poshadni, mikor egy határozott irányba folyó patak mindig tiszta marad. Ha gőzgéppel rendelkeztek, annak működnie kell, máskülönben hamarosan tönkre megy. Ha lóval rendelkeztek, akkor meg kell azt terhelnetek. A rendszeres megterhelés erőssé teszi azt. Ha jó fizikai kondícióval akartok rendelkezni, akkor edzésben kell magatokat tartani. Ha egy helyben fogtok állandóan ülni, akkor testetek hallatni fog magáról. Így van ez a lélekkel is. Az aktív, munkálkodó értelem – nehéz célpont az ördög számára. Foglalkozzatok hasznos dolgokkal, és ellenségeteknek nehéz lesz gyomot vetni.